Biorezonancia, az éltető rezgés

Biorezonancia, az éltető rezgés

A biorezonancia a jövő orvostudományának egyik legnagyobb ígérete, mivel a szervezet legalapvetőbb folyamatainak befolyásolásával beindítja, serkenti a szervezet önregenerációját.

A modern tudomány ma már arról beszél, hogy az általunk érzékelhető fizikai síkon megtapasztalható világ egy igen bonyolult információ-összeköttetéseken alapuló, érzékenyen összehangolt rendszer.
Ezen belül az emberi szervezet sem csupán egy molekulából felépülő biokémiai struktúra, azaz fizikai test, hanem rezgő hullámformák bonyolult és egyben nagyszerű szövevénye. A holisztikus gondolkodású tudósok szerint a szervezet önregenerációs képességének serkentése a betegségek gyógyításának, és végső soron az egészség megőrzésének is a kulcsa egyben.
A modern orvostudomány nem tudna létezni az olyan diagnosztikai eljárások nélkül, mint az EKG, EEG, EMG, amelyek a szív, az agykéreg és a vázizomzat elektromos aktivitását mérik. A szervezet elektromos tevékenységének mérése azonban újabb korszakához érkezett, ez pedig a biorezonanciás elven működő diagnosztika és terápia alkalmazása.
A szervezet elektromágneses erőtereinek mérésén, és ezen rezgések újrahangolásán keresztül, új távlatok nyíltak meg az orvoslásban. A biorezonancia a sejtjeink elektromos tevékenységét vizsgálja. Általa hiteles információkat kaphatunk szervezetünk sejtjeinek komplex működéséről. Testünk minden egyes sejtje piciny elektromágneses egység, amely külső energia hatására elektromos impulzussal reagál, vagyis kommunikál. A hormonális és az idegi irányítás mellett van tehát egy elektromágneses bio-kommunikációs irányítórendszerünk is, amely a sejtek biokémiai folyamatainak összehangolásáért felelős. Ennek mérhető elektromos tevékenységből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.
A biorezonancia alapját az a megállapítás képezi, hogy az anyagnak van egy materializálódott formája és van egy elektromágneses tulajdonsága is. Vagyis, ahogy a különböző elektronok mozognak a molekulákban, állandó kölcsönhatásban, kommunikációs összeköttetésben állnak a környezetükkel. Mivel az emberi szervezet több milliárd sejtből épül fel, számos folyamatnak kell egyszerre tökéletes sorrendiséggel megvalósulnia. Ez óriási szervezési munkát és megfelelő sebességű irányítást igényel. Elég egy-egy kis kicsúszás, és már nincs is megfelelő sorrend, vagy megfelelő alapanyag a következő sejt-művelethez. A biorezonancia lényege, hogy ha bármilyen külső hatásra (és abból akad bőven) a sejtek hibás utasításokat kapnak, akkor ez az elváltozás mérhető és még idejében helyrehozható.
Ahhoz hasonlíthatjuk legjobban, mikor egy zeneszám hallgatása közben a hangulatunk megváltozik. Ha rossz a kedvünk, a kedvenc zenénk meghallgatása helyrehozhatja lelki állapotunkat. A hibásan működő sejtjeink "rosszkedvűek", a biorezonancia pedig a "kedvenc zenéjük", amely rendkívül finom, alacsony intenzitású rezgésekkel újra felhangolja sejtjeinket. Az eljárás a hullámtan törvényeiből ismert rezonancia, illetve kioltás jelenségein alapul. A rezonancia tulajdonképpen a különböző hullámoknak a találkozása során kialakuló jelenség, amelynek kimenetele attól függ, hogy a hullámok milyen fázisban vannak a találkozás pillanatában. Tehát míg egyes hullámok erősítik, mások gyengítik vagy teljesen kioltják egymás hatását. A sejtek megszűrik, hogy milyen jeleket engednek be. Ezért javításukhoz ismerni kell, hogy melyik típusú sejt, milyen frekvencián kommunikál, mert mindegyik sejtet a saját nyelvén kell megszólítani. Ezt a kommunikációs rést Adey-ablaknak, vagy biológiai ablaknak nevezik. Ennek köszönhető, hogy a biorezonanciás terápiáknak nincsen káros mellékhatásuk, hiszen a nem nekik szóló üzeneteket mégcsak meg sem hallják a sejtek.
Alaptézis, hogy nincsen patológiás működés patológiás rezgések nélkül. Tehát a betegség minden esetben hibás rezgésként jelentkezik a szervezet elektromágneses képében, vagyis zavar támad a szervezet elektromágneses egyensúlyi állapotában. Az egészséges hullámokat harmonikusnak, a betegségekre jellemző hullámokat pedig diszharmonikusnak nevezzük. A kezelések lényege, hogy a harmonikus rezgéseket megerősítsük, a diszharmonikus rezgéseket pedig megszüntessük. Ez azt jelenti, hogy ha betegség esetén ellenkező értelmű hullámokat bocsátunk a szervezetre, akkor azzal a sejtek hibás kommunikációját kioltjuk, vagyis magát az okot szüntetjük meg.
Tehát arra kell figyelni, hogy a megfelelő nyelven, a megfelelő hangerőn és megfelelő hosszan beszéljünk a megfelelő sejtekhez. És természetesen, hogy megfelelő dolgokat mondjuk nekik...

A biorezonancia-kezelés legismertebb és legkiforrottabb kezelési javallatai a következők: allergiák, különösen élelmiszer és pollenallergia, idült bőrbetegségek, idült gyomor-és bélbetegségek, szenvedélybetegségek, immungyengeség, fertőzésekre való hajlam, daganatos betegek kiegészítő kezelése, fájdalomcsillapítás, mozgásszervi betegségek, méregtelenítés, krónikus, ill. funkcionális nőgyógyászati betegségek, krónikus légúti betegségek, szív-és érrendszeri megbetegedések, anyagcsere-betegségek, endokrin zavarok, sérülések, balesetek utáni regeneráció gyorsítása, mûtéti elő- és utókezelés, energiahiányos állapotok, öregedési folyamatok lassítása, megelőzés, időszakos állapotfelmérés, szűrővizsgálat

Ellenjavallatok: epilepszia, szívritmus-szabályzó, nagyobb fém implantátumok, akut fertőző, lázas betegségek.

Keressen bennünket és megtanítjuk szervezetét arra, amit az valaha – egészséges korában – már tudott!

Dr. Molnár Ildikó

Ajánl/megoszt